Extravagáns, tehetséges, eredeti, egyszóval igazi popdíva. Talán ezek a jelzők ugranak be először Lady Gaga nevének hallatán, pedig ez csupán a felszín. Az énekesnő ugyanis jóval több, mint az extrém frizurák, vagy a zavarba ejtő ruhaköltemények – igazi példaképe és harcosa azoknak, akik különböznek a többségtől. És hogy mi köze van mindennek az iPhone tokokhoz? Csupán annyi, hogy ezekkel a kiegészítőkkel mi is kitűnhetünk a tömegből.
Ragyogó választás
Senki nem akar egy unalmas tokot a menő telefonjához. A króm és az alumínium a fénykorukat élik, és ezt Lady Gaga csalhatatlan ízlése is bizonyítja. Ő ugyanis még a legátlagosabb fémet is érdekessé teszi, csakúgy, mint az EDGE Chrome iPhone 6 tok.
Védelem
Lady Gaga a küldetésének tekinti mindazok védelmét, akiket üldöznek a másságuk miatt, és kiáll azokért, akik nem tudnak kiállni magukért. Az a technológia, amit csak egy iPhone 6 nyújthat nekünk, szintén megérdemli, hogy vigyázzunk rá egy iPhone 6 védőtokkal.
Lukas Maverick Greyson / Shutterstock.com
Ellenálló külső réteg
Igen, Lady Gaga ért ahhoz, hogy sokkolja a közönséget, de azt is megtanulta, hogyan kezelje a kritikákat, amikből kap hideget, meleget. Akárcsak az énekesnő, az iPhone 6 tok is ellenáll valamennyi nehézségnek, amit az élet mér rá.
Divatikon
„Thinspiration” – vagyis a vékony a divatos. Bár a soványságról szóló viták újra és újra fellángolnak, tagadhatatlan, hogy a punk rock királynőjét törékeny alkata is kiemeli az előadók közül. Azoknak, akik a telefonjukat is stílusosan szeretnék öltöztetni, ideális választás az ultravékony iPhone 6 tok.
A toplisták élén
Nem a rekordeladások teszik Lady Gagát azzá az ikonná, akivé vált, de ez tartja ott, ahová jutott. Az iPhone 6 tokok közül nem egy büszkélkedhet a legkelendőbb címmel, hiszen a csúcson lenni mindig nagy dicsőség – legyen az Lady Gaga, vagy egy iPhone tok.
Színes és átlátszó
Az Oscar-gála megmutatta, hogy Lady Gaga egyénisége még egy hátköznapi ruhán is átsugárzik. Éppen ilyenek azok az átlátszó tokok is, amik ragyogni engedik a csodás színekben pompázó iPhone 6-ot.
Igazi jelenség
Lady Gaga igazi jelenség, miért ne lehetne az egy telefontok is? Egy stílusos formával, egy nem mindennapi színnel kitűnhetünk a nagy átlagból, miközben megadjuk az iPhone-unknak azt a védelmet, amit ez az egyedi készülék megérdemel.